Tükörszínház
Színházi produkciók

Főoldal

Kovács RóbertTisztelt Megrendelő !

Kovács Robi vagyok, foglalkozásomat tekintve: színész, műsorvezető. Bár a nézők többsége még a világ legrosszabb gyereke című ifjúsági film főszereplőjeként és a Kölyökidő című televíziós műsor tagjaként ismer, már 1996 óta színpadon is szerepelek. Játszottam már a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Teréz körúti Játékszínben, a Ruttkai Éva Színházban, a Vidám Színpadon, a Fiatalok Színházában, a Karinthy Színházban. A munkafolyamatok során sok tehetséges kollégával barátkoztam össze. 
Mivel sok ötlettel és tettrekészséggel rendelkezem, 2006. májusában életre hívtam, Görbe Tükör néven, egy nagy és folyamatosan bővülő társulatot. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen rendelkezésünkre állnak musicalszínészek és operaénekesek is igény szerint profi CD alappal, vagy akár kamarazenekarral is vállalunk fellépést elérhető áron. 
Ahol jártunk eddig oda visszahívnak, mert már bebizonyítottuk, hogy érdekünk a minőségi szórakoztatás. 

Tisztában vagyok azzal, hogy számos vándor-társulat működik országszerte, mégis belevágunk, mert tudjuk, hogy a nézők megbecsülése és a színház eszméje érdekében mindig színvonalas produkciókkal állunk a világot jelentő deszkákra.

Céges rendezvények, baráti összejövetelek

Azért, hogy jól sikerüljön és izgalmasabb legyen a céges rendezvény, üzleti találkozó, csapatépítő tréning, vagy egy nagyobb létszámú baráti, családi találkozó, nyomozzátok ki az évszázad bűntényét, vagy mérjétek össze erőtöket különböző ügyességi, esetleg szellemi vetélkedőben. Krimijáték, kvíz társulatunk animátoraival és színészek közreműködésével.

Céges rendezvények:
Helyszínek, catering, hangosítás, színpadtechnika, különböző tematikájú műsorok és kisérőprogramok.

Comments are closed.